2009.01.07. - Csillagszökevények nyomai

A Hubble űrteleszkóp most közzétett felvételein nagy sebességgel mozgó csillagok által a környező intersztelláris gázba rajzolt mintázatok láthatók, melyek hol egy nyíl hegyére, hol egy üstökös csóvájára emlékeztetnek.

A Raghvendra Sahai (NASA Jet Propulsion Laboratory) által vezetett kutatás keretében rögzített felvételeket és az eredményeket az American Astronomical Society 213., a kaliforniai Long Beach-ben zajló ülésén ismertették. Sahai szerint képeik a nagysebességű csillagok egy új osztályát tárják fel, melyek felfedezése számukra is nagy meglepetés, mivel nem lehet megjósolni, hogy hol kellene kutatni utánuk, így azonosításuk leginkább a véletlennek köszönhető. A más kutatási céllal készült felvételeken feltűnő érdekes alakzatok azonban azonnal felkeltették a figyelmüket. A mintázatok kialakulását a gyorsan mozgó objektumokról eltávozó csillagszél és a környező sűrű intersztelláris anyag kölcsönhatása közben gerjesztődő lökéshullámok okozzák. Az alakzatok a Hubble felbontásának köszönhetően részletesen is tanulmányozhatók.

Négy szökevény csillag környezete a Hubble űrteleszkóp felvételein. A gyorsan mozgó objektumok csillagszelének és a sűrű intersztelláris anyagnak a kölcsönhatásából érdekes formák születnek.
[NASA, ESA, R. Sahai (NASA's Jet Propulsion Laboratory)]

A kutatók az objektumok korát, tömegét és sebességét csak becsülni tudják. Az erős csillagszél miatt azonban valószínűleg fiatalnak, mindössze néhány millió évesnek kell lenniük. A csillagok többségéről távozik anyag csillagszél formájában, túlnyomó részüknél azonban az ilyen módon bekövetkező tömegvesztés csak nagyon fiatal vagy idős korukban jelentős. Az életút minden szakaszában intenzív csillagszél csak a 10 naptömegnél nagyobb csillagokra jellemző. A Hubble által most detektált objektumok azonban nem lehetnek ilyen nagyok, mivel nincsenek körülöttük fénylő ionizált gázfelhők, tömegük a Napénak legfeljebb nyolcszorosa. Öregek sem lehetnek, mert az idős csillagokat övező ködök alakja egészen más, illetve sűrű csillagközi felhők közelében szinte soha nem fordulnak elő.

Távolságuk függvényében a lökéshullámok által létrehozott alakzatok mérete a Naprendszerének 17-170-szerese lehet, a csillagok sebessége pedig meghaladja a 180 ezer kilométert óránként, ami körülbelül ötszöröse egy tipikus fiatal csillagénak. Nagy valószínűséggel kidobódtak születési helyükről, egy vélhetőleg nagytömegű csillaghalmazból. Az ehhez szükséges energiát nyerhették például egy szupernóvától, ha egy olyan kettős rendszernek voltak tagjai, melynek egyik komponense felrobbant. Egy másik lehetséges magyarázat két kettős rendszer, illetve egy kettős és egy harmadik csillag ütközése (szoros megközelítése) során fellépő erők hatása. A becsült kor és a sebesség alapján a kényszerű szökevények körülbelül 160 fényévnyire távolodhattak el a születési helyüktől.

Szökevény csillagokat már korábban is azonosítottak. Először az 1983-ban felbocsátott IRAS infravörös műhold egész égboltra kiterjedő felmérésének anyagában találtak erre utaló nyomokat, de az első igazi képviselőket csak a nyolcvanas évek végén fedezték fel. Ezek azonban jóval nagyobb lökéshullámokat produkáltak, mint a mostani tanulmányban szereplők, ami azt jelentheti, hogy tömegük és csillagszelük intenzitása is nagyobb volt. Sahai és kollégái 35, az IRAS katalógusban fényes infravörös forrásként jelölt területről készítettek felvételeket a HST ACS kamerájával, s planetáris ködök után kutattak. Ehelyett azonban csillagszökevények nyomait találták. Sahai szerint a korábban azonosított nagytömegű objektumok valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelentették, a szökevény csillagok populációja nagyobb részének első képviselői az általuk detektált kisebb tömegű objektumok lehetnek. A kutatók további észleléseket is terveznek egyrészt újabb csillagok felfedezésének reményében, másrészt a most találtak és környezetük, illetve az egymásra gyakorolt hatásuk részletesebb tanulmányozása végett.

Forrás:

• STScI-2009-03