2009.02.17. - Részletgazdag felvétel a Carina-ködről
Chilében, a La Silla csúcson üzemelő 2,2 méteres ESO/MPG teleszkóppal készített felvételek alapján összeállították az eddigi talán legrészletesebb képet az égbolt egyik legnagyobb és legfényesebb objektumáról, a Carina-ködről.
A nagyfelbontású, részletgazdag képen jól kivetők a köd különböző objektumai: fiatal csillagok halmazai, nagy por- és gázcsomók, poroszlopok, globulák, s természetesen a köd éke, az η Carinae. A kép a 2,2 méteres ESO/MPG teleszkóp WFI (Wide Field Imager) kamerájával hat különböző színszűrőn keresztül rögzített felvételekből állt össze.
A Carina-köd körülbelül 7500 fényévre található tőlünk, a déli Carina (Hajógerinc) csillagképben figyelhető meg. Mérete mintegy 100 fényév, azaz négyszer akkora, mint az Orion-köd, s annál sokkal fényesebb is. Aktív csillagkeletkezési terület, a csillaghalmazokat körülölelő fénylő ködöt hideg por sötét sávjai szabdalják részekre.
A köd fénykibocsátásáért főként a forró hidrogén felelős, melyet a fiatal, nagytömegű csillagok erős ultraibolya sugárzása gerjeszt. Ez adja a köd jellegzetes vörös és bíbor színét. Az óriási kiterjedésű konglomerátumban legalább egy tucat olyan csillag van, melynek tömege 50-100-szorosa a Napénak. Ezen csillagok nagyon gyorsan égetik nukleáris fűtőanyagukat, s mindössze néhány millió év leforgása alatt felemésztik magukat.
A köd meghatározó objektuma a Világegyetem talán egyik legérdekesebb csillaga, az η Car, amelynek tömege a Napénak körülbelül százszorosa, míg fényessége négymilliószorosan haladja meg csillagunkét. Az η Car nagyon instabil, intenzív kitöréseket produkál. Ezek közül az 1842-es akkora volt, hogy majdnem felért egy szupernóva-robbanással, de a csillag túlélte az eseményt, s néhány évig az éjszakai égbolt második legfényesebb objektumaként ragyogott. Van egy kísérője is, melynek keringési periódusa 5,54 év. Mindkét csillagról sok anyag távozik csillagszél formájában, s az ezekben kiáramló részecskék ütközése szintén sok érdekes jelenséget produkál. 2009. január közepén a kísérő minimumtávolságra volt a főkomponenstől, s ez kitűnő lehetőséget biztosított a csillagszelek szerkezetének tanulmányozására, ezért ebben az időszakban az ESO több távcsövének számos műszere figyelte a kettőst.
Az ESO/MPG nagyfelbontású képe JPEG formátumban itt érhető el.
Forrás: