2009.10.19. - A Pallas valójában egy bolygókezdemény

A Hubble Űrteleszkóp nagyfelbontású képei alapján a Pallas egy bolygókezdemény lehet, s talán az aszteroidák és a kisméretű bolygók közötti átmeneti objektumok egyik képviselője.

Az érdekes eredménnyel járó felvételeket Britney E. Schmidt, a UCLA doktorandusza és munkatársai készítették 2007 szeptemberében a Hubble Űrteleszkóp akkor még üzemelő WFPC2 kamerájával. A dolog érdekessége, hogy az űrtávcsővel korábban nem készültek nagyfelbontású felvételek a Pallasról, így a kutatók célja az volt, hogy olyan képeket kapjanak, amelyek alapján az eddigieknél helytállóbb következtetéseket lehet levonni az alakjáról, a felszínéről, arról, hogy vannak-e rajta becsapódási kráterek, illetve, hogy egyáltalában milyen is a topográfiája. A Pallast 1802. március 28-án fedezte fel Heinrich Wilhelm Olbers Brémában. Az égitest pályájának különlegessége a többi, fő kisbolygóövezetben keringő nagy aszteroidáéhoz képesti nagy excentricitása (e ≈ 0,23) és inklinációja (i ≈ 34°).

A Hubble-felvételek alapján Schmidt és kollégái új méréseket tudtak végezni a Pallas méretére és alakjára vonatkozóan. Sikerült a felszínén sötét és világos területeket is azonosítani. Ez pedig azt jelzi, hogy a vízben gazdag égitest a bolygók esetében tapasztalható belső változásokon mehetett keresztül, azaz a Pallas nem csak egy szilikátokból és jégből álló nagy szikla. Schmidték szerint az objektum gömbölyded alakja és a felszín színének változásai nagyon fontosak annak kiderítésében, hogy a Pallas a kialakulása, azaz évmilliárdok óta változatlan-e, ahogyan azt eddig gondolták, vagy most is fejlődő, alakuló égistest. A kutatók a nagyfelbontású felvételek alapján inkább ez utóbbi lehetőség felé hajlanak.

A Pallas legnagyobb kráterszerű képződménye az égitest digitális modelljén (bal oldal), illetve az adott terület a Pallas felvételein két nézőpontból, szemből (bekarikázva) és oldalról (nyillal jelölve). A képek alatti skála a helyrajzi hosszúságokat jelzi.
[Science/AAAS, B. Schmidt és tsai]

A képek alapján Schmidt és kollégái egy nagy, 240±25 km átmérőjű, becsapódási helynek kinéző területet is azonosítottak a Pallas felszínén. Bár egyértelműen nem lehet állítani, hogy a megfigyelt felszíni depresszió valóban egy kráter lenne, de ha igen, akkor például magyarázatot adhat a Pallas kisbolygócsaládjának eredetére is.

Az eredményeket részletező szakcikk a Science magazin 2009. október 9-i számában jelent meg.

Forrás:

• ScienceDaily 2009.10.13.