2010.03.08. - Mégis aszteroida volt a dínógyilkos

Különböző tudományterületek utóbbi húsz év alatt elért eredményeit rendszerezve és áttekintve egy kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy mégis egy kisbolygó becsapódása okozta a dinoszauruszok kihalását.

A 41 szakértő által jegyzett, az utóbbi húsz esztendő eredményein alapuló átfogó tanulmány szerint a körülbelül 65 millió évvel ezelőtt, a kréta és a harmadidőszak határán (KH) bekövetkezett tömeges kihalást, aminek következtében a Földön akkor létezett fajok fele eltűnt, s ami véget vetett a dinoszauruszok 160 millió éves uralmának is, mégis egy aszteroida becsapódása okozta, s nem erőteljes vulkáni tevékenység, ahogyan azt többen is vélik. A domináns fajok nagy részének eltűnése nyitotta meg az utat az addig a dínók árnyékában élő primitív emlősök fejlődése előtt.

Fantáziarajz egy óriási aszteroida becsapódásáról.
[Don Davis, NASA]

A paleontológusok, geokémikusok, klímaszakértők, geofizikusok és szedimentológusok (az üledékes kőzetek képződésével foglalkozó geológusok) utóbbi 20 évben publikált eredményeinek Peter Schulte (University of Erlangen) és munkatársai általi áttekintése arra a következtetésre vezetett, hogy a kihalás oka nem lehet más, mint az a körülbelül 15 kilométeres aszteroida, melynek becsapódási helye - az ún. Chicxulub-kráter - a Yucatán-félsziget közelében, a Mexikói-öböl fenekén van. A becslések szerint a kataklizma közben felszabadult energia milliárdszorosa lehetett a Hirosima felett felrobbantott atombombáénak. A becsapódás következtében rengeteg anyag lökődött nagy sebességgel az atmoszférába, és az ennek eredményeként beálló ún. "nukleáris tél" miatt azok az egyedek is gyorsan elpusztulhattak, melyek valamilyen csoda folytán a becsapódás elsődleges hatásait túlélték. (A nukleáris tél elnevezés oka, hogy hasonló, de talán kisebb hatása lenne egy atomháborúnak is.)

Számítógéppel generált "gravitációs" térkép a Mexikói-öböl fenekén található Chicxulub-kráterről. A legkülső gyűrű átmérője 300 km körüli, ezzel az alakzat az egyik legnagyobb becsapódási kráter nem csak a Földön, de az egész belső Naprendszerben is. A kutatók cikkükben cáfolják azt a vélekedést, miszerint a kráter a nagy kihalás előtt 300 ezer évvel keletkezett volna.
[Virgil L. Sharpton, University of Alaska, Fairbanks]

Egy másik elképzelés szerint a tömeges kihalásért valóban az időjárás globális változása volt a felelős, ennek oka azonban nem egy kisbolygóval történt ütközés volt, hanem az India középső részét elfoglaló Dekkán-fennsík területén akkoriban körülbelül 1,5 millió éven keresztül zajló erőteljes vulkáni tevékenység. Az óriási kitörések a becslések szerint a Fekete-tenger medencéjének képzeletbeli feltöltésére is elegendő, mintegy 1,1 millió köbkilométer bazaltlávát terítettek el a fennsíkon. A fajpusztulás oka e nézet szerint a kitörések által a légkörbe juttatott por okozta globális lehűlés és savas esők. Ez azonban nyilván egy lassúbb folyamat lehetett, a geológiai rétegek azonban azt mutatják, hogy a tengeri és szárazföldi fajok kihalása nagyon gyorsan történt. A becsapodási elmélet mellett szól az is, hogy a Dekkán-fennsík erős vulkáni aktivitása ellenére a KH-t megelőző 500 ezer évben a tengeri és szárazföldi ökoszisztémák csak csekély változásokat mutattak, illetve az, hogy számítógépes modellek szerint a vulkánkitörések következtében a légkörbe kerülő mérgező anyagok, például a kén csak rövid távú hatást fejtettek ki a bolygóra.

További - erős - érvek is csatasorba állíthatók a kisbolygó-elmélet mellett. Az egyik az, hogy a világ minden tájáról begyűjtött, ebből az időszakból származó geológiai mintákban jelentős mennyiségű irídium van. Ez az elem egyébként ritka a Földön, viszont sok van belőle az aszteroidákban. A mintákban rögtön az irídiumréteg után a fosszíliák előfordulásának drámai csökkenése figyelhető meg, ami szintén azt jelzi, hogy a kihalás a becsapódás után nagyon gyorsan bekövetkezett. Egy másik bizonyíték a geológiai mintákban megtalálható egyik kvarcmódosulat, az ún. sokkolt kvarc (shocked quartz). Ez akkor keletkezik, ha a kvarckristályt egy erős lökéshullám éri, ami deformációt okoz a kristályszerkezetében a kristály természetes síkjai mentén. A módosulatot a Földön eddig csak nukleáris robbantások helyszínein, illetve meteorkráterekben találták meg.

A kutatócsoport egyik tagja, Joanna Morgan (Department of Earth Science and Engineering at Imperial College London) szerint tehát egyértelműnek tűnik, hogy csak egy aszteroida becsapódása okozhatta a tömeges kihalást. A becsapódás közvetlen hatása az egész bolygóra kiterjedő tűzviharokban, a Richter-skálán a 10-es fokozatot is meghaladó földrengésekben és óriási tengerárakban (cunami) nyilvánult meg. Ezek az események nagyon gyorsan, órák, napok alatt gyakorlatilag az egész populáció pusztulását okozhatták, de a dínók sorsát a légkörbe került, s a bolygót hosszú időre sötétségbe borító por okozta globális időjárásváltozás (lehűlés) pecsételte meg végleg.

Az eredményeket részletező szakcikk a Science magazin 2010. március 5-i számában jelent meg.

Forrás:

• ScienceDaily 2010.03.04.