2010.07.19. - Kiütötte az űrteleszkópot a gammavillanás-rekorder
Az eddig detektált legerősebb, a közvetlen kozmikus környezetünkön kívül történt röntgenkitörés néhány héttel ezelőtt átmenetileg "megvakította" a gammavillanások detektálására szolgáló Swift űrteleszkópot.
Egy nagytömegű csillag szupernóva-robbanásáról, illetve a maradvány fekete lyukká történő összeroskadásáról tudósító és az űrteleszkóp adatrögzítő/elemző szoftverét lefagyasztó röntgenvillanás fotonjai 5 milliárd fényévet utaztak, mielőtt elérték a Swift detektorait. A projekt vezető kutatója, David Burrows (Penn State University) szerint a detektált villanás kozmikus távolságskálán a valaha észlelt legnagyobb ilyen esemény a röntgentartományban. Bár a Swift űrteleszkópot éppen a gammavillanások detektálására tervezték, ilyen fényes röntgensugárzásra nem volt felkészítve. A NASA Goddard Space Flight Center vezető kutatója, Neil Gehlers szerint a röntgensugárzás nem várt és előtte soha nem látott intenzitású volt: a GRB 100621A jellel ellátott kitörés a legfényesebb röntgenesemény a Swift 2005-ben megkezdett működése során. Szavai szerint már kezdték azt hinni, hogy mindent láttak, amit a gammavillanásoktól várni lehet, mikor jött ez a kitörés és megmutatta, hogy mennyire szegényes a fantáziájuk ezzel kapcsolatban.
Phil Evans (University of Leicester) szerint, aki a Swift röntgensugárzást analizáló szoftverének egy részét írta, a kitöréskor az intenzitás olyan erős volt, hogy a szoftver lefagyott, mivel annyi foton bombázta másodpercenként a detektorokat, hogy a program egyszerűen nem volt képes számolni őket. Szerencsére a működése gyorsan helyreállt, így követni lehetett a kitörés fejlődését, sőt Evansnek a fagyás alatti fotonbeütési számokat is sikerült reprodukálnia. Ezek alapján a forrás a legnagyobb fényesség idején - igaz, hogy csak 0,2 másodpercig - másodpercenkénti 143 ezer beütést okozott, ami sokszorosa annak, mint amit az égbolt legfényesebb, folytonosan sugárzó röntgenforrása, egy ötszázezerszer közelebb lévő neutroncsillag produkál.
A gammakitörések általában egy fényes gamma- és röntgenvillanással kezdődnek, majd elhalványulnak, de ezután sok esetben a sokkal kisebb energiájú ultraibolya és optikai tartományban még egy utófény is megfigyelhető, aminek az oka az, hogy a nagyenergiájú fotonok gerjesztik és fénylésre késztetik a környező intersztelláris anyagot. A szóban forgó kitörés érdekessége, hogy bár a röntgentartományban az eddigi legfényesebb volt, a látható és az ultraibolya tartományban semmi különleges kísérőjelenség, utófény nem volt tapasztalható.
A túlexponált centrumtól távolabb - a korábbi esetekhez képest kétszer messzebb - lévő részeken becsapódó fotonokat is számba véve sztenderd korrekciós technikát alkalmazva a kutatóknak sikerült megbecsülni a GRB 100621A integrált fényességét is. Burrows szerint a kitörés intenzitását az is jól jelzi, hogy az eljárásban származtatott korrekciós faktor 168-szorosa egy tipikus gammavillánásénak, és 5-szöröse az eddigi rekorderének.
Forrás: