2011.01.14. - Detektálták egy fekete lyukat tartalmazó rendszer 'szívdobbanásait'
Az RXTE és a Chandra műholdak mérései alapján a GRS 1915+105 katalógusjelű, egyik komponensként egy fekete lyukat tartalmazó kettős röntgentartománybeli fényessége körülbelül 50 másodperces periódussal pulzál.
A 40 ezer fényévre lévő, a Sas csillagképben megfigyelhető GRS 1915+105 (V1487 Aquilae, Nova Aquilae 1992) katalógusjelű röntgenkettős egyik komponense egy körülbelül 14 naprömegű fekete lyuk, amely folyamatosan anyagot szív el a közeli kísérőjétől, ami egy tömegbefogási (akkréciós) korongon keresztül spirálozik az eseményhorizontja felé. A becslések szerint a fekete lyuk gyorsan, az elméletileg lehetségeshez nagyon közeli szögsebességgel forog, aminek következtében az akkréciós korong belső része igen közel van hozzá, a korong belső sugara mindössze 20 százalékkal haladja meg az eseményhorizontét. Itt az anyag már a fénysebesség felével mozog.
A kettőst Joey Neilsen, a Harvard University hallgatója - aki a kutatást az American Astronomical Society Seattle-ben zajló ülésén ismertette - és munkatársai a Chandra és az RXTE (Rossi X-Ray Timing Explorer) röntgenműholdak összesen 8 órányi megfigyelése alapján vizsgálták. Az elemzés eredményeként kiderült, hogy a rendszer mintegy 50 másodperces periódussal változtatja a röntgenfényességét. A röntgenintenzitás pulzálását mutató diagram akár az emberi szív ritmikus összehúzódását jelző elektrokardiogramhoz is hasonlítható, csak a pulzusok kicsit hosszabbak. A pulzálásról már korábban is tudtak, az új megfigyelések azonban annak kiderítésében is segítenek, hogy mi okozza a periódikus fényességváltozást, illetve mi szabályozza azt, hogy a fekete lyuk mennyi anyagot tud elnyelni az akkréciós korongból. Neilsen szerint minden röntgenpulzus alkalmával a fekete lyuk óriási mennyiségű energiát pumpál a környezetébe, ami alapvetően befolyásolja a viszonyokat az akkréciós korongban, még a fekete lyuktól nagy távolságban is.
Az RXTE által rögzített röntgenspektrumban megfigyelt változások arra utalnak, hogy az akkréciós korong belső része minden pulzus során elegendő energiát bocsát ki ahhoz, hogy annak sugárnyomása elfújja az anyagot a fekete lyuk eseményhorizontjának közeléből. Végeredményben a korong belső része olyan forró és fényes lesz, hogy magától összeomlik és a maradék anyag a fekete lyukba hullik. Ezután újra elkezd felépülni és a ciklus kezdődik előlről. A csoport egyik tagja, Ron Remillard (Massachusetts Institute of Technology) szerint ez a viselkedés jól mutatja, hogy bizonyos körülmények között a sugárnyomás hogyan győzheti le a gravitációt: a "dobbanáskor" a sugárnyomás akadályozza meg, hogy a fekete lyuk annyi anyagot nyelhessen el, mint a pulzusok között. Becslésük szerint az anyagelnyelési ráta egy ciklus során körülbelül egy nagyságrendet változik, legnagyobb a röntgenfelvillanáskor. A pulzusok között a belső rész újratöltődik a korong távolabbi régióiból.
A kutatók a pulzusoknak az anyagbefogási korong távolabbi - a fekete lyuk eseményhorizontjának sugarát 5-6 nagyságrenddel meghaladó távolságban lévő - részeire gyakorolt hatását a Chandra nagyfelbontású spektrográfjának adatai alapján tanulmányozták. A spektrumok elemzéséből azt találták, hogy a korong külső területeiről nagy sebességgel anyag áramlik kifele, melyben mindössze 5 másodperc alatt bekövetkező változások is megfigyelhetők. Ez az idő mintegy 100-szor rövidebb, mint a csillagtömegű fekete lyukak környezetéből kiáramló anyagban korábban észlelt változásokat jellemző időtartamok. A kutatók következtetése az, hogy a korong belső részén bekövetkező intenzív röntegfelvillanás a diszk külső tartományait is felhevíti, így onnan is anyagot fúj ki minden egyes pulzus alatt. A korongból így távozó anyag mennyisége meglepően nagy, a kifújási ráta legalább 25-ször akkora, mint a fekete lyukba hulló anyag beáramlási rátája a maximumkor. Neilsen témavezetője, Julia Lee szerint a sugárnyomás miatt háromnaponta a Hold tömegének megfelelő mennyiségű anyag távozik az akkréciós korongból.
A korong külső régióiban fellépő nagymértékű anyagvesztés azonban néhány hét alatt visszahat a korong belső területeire is, a fekete lyukba sokkal kisebb ütemben áramlik be az anyag, így számottevően csökken a röntgenintenzitás, a pulzálás is leáll, és a rendszer valószínűleg elkezdi 13 másik ismert változásának egyikét.
Forrás: