2012.09.04. - Meglepően fényes szuperbuborék a Nagy Magellán-felhőben

A Chandra űrteleszkóp felvétele alapján jól elkülöníthetők és azonosíthatók azok a röntgenforrások, amelyek a Nagy Magellán-felhő egyik csillaghalmazában fényes szuperbuborékot fújtak a környező gázba.

A Nagy Magellán-felhő a Tejútrendszer egyik kísérőgalaxisa, távolsága körülbelül 160 ezer fényév. A galaxisban számos érdekes objektum található, ezek egyike az N44 jelű köd, illetve ebbe beágyazva az NGC 1929 katalógusjelű csillaghalmaz. A halmazban sok fiatal csillag van, köztük jópár nagyon nagy tömegű is, melyek intenzív sugárzása nagy sebességgel tágítja a környező anyagot. Ez a csillagszél, illetve a rövid pályafutásuk végén bekövetkező szupernóva-robbanások lökéshullámai nagy üregeket, ún. szuperbuborékokat hoznak létre az intersztelláris gázban.

A Nagy Magellán-felhőben található N44 jelű köd és az NGC 1929 katalógusjelű beágyazott csillaghalmaz kompozit képe. A kék szín a Chandra űrteleszkóp röntgenadatait kódolja és a forró, ritka gáz eloszlását mutatja, kirajzolva egyúttal az üreget is. A vörös szín a Spitzer űrteleszkóp infravörös mérései alapján a hidegebb gáz eloszlását jelzi, míg a sárga szín az ESO/MPG 2,2 méteres távcsövének felvételét kódolja és a csillagok ultraibolya sugárzása által gerjesztett gáz fénylését mutatja.
[Röntgen - NASA/CXC/U. Michigan/S. Oey, infravörös - NASA/JPL, optikai - ESO/WFI/2.2-m]

A nagyenergiájú asztrofizika egyik régi problémája, hogy a Nagy Magellán-felhőben található néhány szuperbuborék - köztük az N44 - sokkal több röntgensugárzást bocsát ki, mint a szerkezetüket leíró modellek alapján várható lenne. A NASA Chandra röntgenműholdjának mérésein alapuló, Anne Jaskot (University of Michigan) és munkatársai által tavaly publikált eredmények szerint azonban a röntgenemissziónak két további forrása is van: az egyik a szupernóva-robbanások lökéshullámainak az üregek falaira kifejtett hatása, a másik pedig a falakról "elpárolgó" forró anyag. A megfigyelések szerint az üregekben nem dúsultak fel a hidrogénnél és héliumnál nehezebb elemek, így ez a lehetőség a fényes röntgenemisszió magyarázataként kizárható. A Chandra mérései alapján először lehetett elkülöníteni a szuperbuborékok röntgensugárzásáért felelős különböző forrásokat.

Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban jelent meg.

Forrás:

• Chandra News 2012.08.30.