Valid XHTML 1.0 Strict

2017.11.21. - Újabb információk az első csillagközi kisbolygóról

A hawaii-szigeteki Pan-STARRS 1 távcső által 2017. október 19-én felfedezett halvány kisbolygó gyors mozgása és rendhagyó térbeli helyzetű pályája kizárja Naprendszeren belüli származását.

Az égitest napközelben sem mutatott üstökösaktivitást, így kisbolygónak osztályozták. Az 1I/2017 U1 (`Oumuamua) elnevezéssel illetett test az első olyan megfigyelt kisbolygó, amely a Naprendszeren túlról, a csillagközi térből érkezett. "Gyorsan kellett cselekednünk," - magyarázza az Európai Déli Obszervatórium (ESO) garchingi (Németország) székhelyén dolgozó csillagász, Olivier Hainaut, a kisbolygót vizsgáló kutatócsoport egyik tagja. "Az `Oumuamua már túl volt a napközelségen, és gyorsan távolodott, vissza a csillagközi térbe."

IMAGE

Fantáziarajzon az első csillagközi kisbolygó, az `Oumuamua. Az ESO chilei VLT távcsövének és a világ számos további műszerének mérései szerint ez a különleges égitest évmilliók óta róhatta magányosan a csillagközi teret, mielőtt véletlenül Naprendszerünkbe sodródott. A rendkívül elnyúlt alakú test nagyjából 400 m hosszú, és semmire sem hasonlít, amit a Naprendszerben eddig láttunk.
[ESO/M. Kornmesser]

Ezért több más távcső mellett azonnal akcióba lendült az ESO VLT (Very Large Telescope) egyik műszere is, hogy Karen Meech (Institute for Astronomy, Hawai`i, USA) vezetésével a csillagászok a rendelkezésre álló rövid idő alatt is a lehető legpontosabban meg tudják mérni az égitest pályáját, fényességét és színét. A gyors reakció életbevágó volt, hiszen az `Oumuamua már felfedezésekor is gyorsan távolodott a Naptól és a Földtől is, így fényessége is meredeken csökkent. Nyitott pályája miatt pedig soha többé nem is fogjuk viszontlátni.

A megfigyelések meglepetésekkel is szolgáltak. A kutatócsoport kimutatta, hogy az `Oumuamua fényessége a forgásának köszönhetően 7,3 órás periódussal drasztikus mértékű változásokat mutat; a visszavert fény erőssége minimum és maximum között tízszeres mértékben változik. Ennek a megfigyelésnek a fontosságát Karen Meech világítja meg: "A szokatlanul nagy fényességváltozás rendkívül elnyúlt alakra utal. Nagyjából tízszer hosszabb, mint amilyen széles. Egészen különleges a formája. A kisbolygó felszíne a külső Naprendszer kis testjeihez hasonlóan sötétvörös árnyalatú. A test továbbá nagyon stabil, pornak még nyomát sem találtuk körülötte."

IMAGE

Az `Oumuamua fényességváltozása 2017 októberének három éjszakáján. A függőleges tengely osztásai egy magnitúdónak felelnek meg, a 2,5 magnitúdós teljes fényváltozás pedig nagyjából 10-szeres fényességkülönbséget jelent. Egy forgási periódus alatt kétszer látjuk fényes és kétszer halvány fázisban az égitestet. A szaggatott vonallal jelölt modellgörbe egy 1:10 tengelyarányú elnyúlt, forgó ellipszoidtól várható fényességváltozásokat mutatja. Az ettől való eltéréseket az égitest szabálytalan alakja, esetlegesen különböző fényvisszaverőképességű (albedójú) felszíni foltjai okozhatják.
[ESO/K. Meech et al.]

Ezek a megfigyelt tulajdonságok arra utalnak, hogy az `Oumuamua anyaga sűrű, feltehetőleg kőzet, esetleg magas fémtartalommal. Ugyanakkor víz, illetve jég alig van benne. Az őt évmilliókon át bombázó kozmikus sugárzás festette mélyvörös színűre a legalább 400 m hosszú kisbolygó felszínét.

A csillagászok számításai szerint átlagosan évente egy csillagközi kisbolygó érkezik a belső Naprendszerbe. Ezek azonban kicsik, halványak, ráadásul rövid ideig tartózkodnak csak itt, ezért nem találtunk egyet sem ezelőtt.

A pályaszámítások szerint a jövevény a Vega irányából közelített meg bennünket. Az égitest 95 ezer km/h sebességével 300 ezer évig tart a Vega és a Nap közötti távolság legyűrése, annyi idővel ezelőtt a Vega azonban még egészen máshol járt. Az `Oumuamua talán több százmillió éve rótta magányosan a Tejútrendszert egyetlen csillaghoz sem kötődve, mielőtt belebotlott a Naprendszerünkbe. Most pedig örökre maga mögött hagy bennünket is.

Forrás:

Valid CSS!